Régen írtam már és történetek dolgok az utolsó bejegyzésem óta. Konkrétan végre megtörtént. Munka után felmentem hozzá az irodába, mikor már senki nem volt bent rajtunk kívül és gyakorlatilag ahogy betettem a lábam hozzá, már nekem is esett. Nem így képzeltem az első együttlétünket, de már annyira vágytam rá, hogy semmi nem érdekelt. Nem túl romantikusan a tárgyaló asztalán dugott meg. Ráadásul fáradt volt, úgyhogy nem volt a toppon, de mondjuk én imádtam. Ennek kb. egy hónapja és azóta persze megint semmi, amit egyre rosszabbul kezelek. Nincs olyan nap hogy ne gondolnék rá.

Végre vége, bár bevallom, hogy jót tett. Egész jól elfoglaltam magam, sokat pihentem, rengeteget ettem, tévéztem, sportoltam, szóval volt minden. Ma frissen be az irodába, egész nap hatékony meló, aztán egy hivatalos ügy miatt előbb kellett lelépnem. Rohanok, ki erre a bejáratnál belebotlok. Egy kolléganővel dumált, odaköszöntem nekik, de semmi, vagy nem vett észre, vagy nem akart észrevenni. Fogalmam sincs mi van, de ezzel el is kezdődött a hét, mivel ahogy kiértem az irodából, már fel is akartam hívni, hogy én ezt nem bírom és mondja el, hogy most mi van. Persze visszafogtam magam, de ennek nem lesz jó vége. Nekem még hosszú lesz ez a hét.

Hívtam tegnap, hívtam ma, de nem vette fel. Még a munka jellegű mailemre sem válaszol. Elegem van!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

SZERETLEK TE "HÜLYE"! MIT CSINÁLJAK???

Már mindenkinél elkezdődött az irodában a hosszú hétvége feeling, úgyhogy alig vagyunk bent. Lehet már Ő is hazament, bár az csoda lenne. Úgy felhívnám, hogy találkozzunk, most csak egy ölelésre és csókra vágynék és végre el kellene neki mondanom hogyan érzek iránta, de mindig attól félek, hogy rossz időpontot választok.

Miért is? Hát mert a várva várt munka megbeszélésre pontosan megérkezett. Én megláttam és a fonalat azon nyomban el is vesztettem. Alig tudtam neki a meló részét előadni, de persze azt sem 100%-osan, úgyhogy még szakmailag is sikerül magam bealázni. Sietett, úgyhogy ahogy végeztünk már pattant is fel, és eltűnt, pedig kihasználhatta volna a helyzetet, mert egyedül voltunk egy tárgyalóban. Annyira jó lett volna beszélgetni is egy kicsit és pláne jó lett volna ha tartom magam az elhatározásomhoz és elmondom neki, amit szerettem volna, sőt a hétvégén odáig jutottam, azt is bevallom neki: szeretem. Erre elrohan...kész vagyok. Írtam neki egy mailt utána, hogy ha van ideje, délután még találkozzunk, de persze nem válaszolt rá.

Mi lesz holnap? Szerintem semmi, mert persze holnap is sokat dolgozik. Vajon meddig tart ez még?

Este majdnem felhívtam, hogy dolgozik e még (tudtam, hogy igen) de aztán mégsem, ha a mailemre se tudott válaszolni, mi akarhatnék.

A csók óta semmi. Rengeteg munkája van tudom, de nyilván ha nagyon akarna, lenne ideje rám. Ez elszomorít, méghozzá, baromira. Tegnap már majdnem felmentem hozzá, hogy közöljem vele, mennyire szeretem, de kiderült már rég haza ment, családi programja van....szép. 

Hétfőre szerveztem egy meetinget kettőnknek munka címszó alatt. tényleg van meló is, de azt hiszem a végén most tényleg megmondom neki, hogy nagyon szenvedek attól, hogy nincs semmi. Nem akarom, hogy úgy legyen vége, hogy még el sem kezdődött igazán, de azt sem szeretném, hogy úgy kezdődjön el, hogy a végét már eleve látjuk. Annak tényleg nincs értelme.

Újabb hétvége......ahhh

Még hátra van egy szörnyű éjszaka, de vége a hétvégének. Jó lenne már aludni, de nem megy. Megint kezdődik az agyalás: vajon holnap összefutunk? Hányszor elképzeltem a hétvégén, hogy világgá ordítom mennyire szerelmes vagyok belé. Olyan jó lenne megmondani neki, de azt hiszem úgyis tudja. Nem jó ez így, ennyit várni, csak várni. Érezni szeretném...

Ma egész nap nem találkoztam Vele. Azt sem tudom bent volt-e (nem egy emeleten dolgozunk). Most ki kell bírnom az egész hétvégét és csak reménykedhetek abban, hogy hétfőn talán láthatom. Istenem, de jó lenne felhívni!!! Most azonnal és azt mondani neki, hiányzol, találkozzunk vagy persze még jobb lenne ha hívna, mert én hiányzok neki. Vajon lesz ilyen valamikor? Hiszek benne, hogy nem szabad negatívumot leírni, mert akkor azt bevonzom úgyhogy igen, azt mondom lesz ilyen! Én is hiányzok neki! Csak ugye a családja... jaj, de gáz ez az egész, de nem érdekel, egyszer élünk! Akarom ezt a Férfit!!!!

Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek! Szerelmes vagyok, őrülten. Azt hittem ilyen már nincs. Túl vagyok egy hatalmas csalódáson: 6 évig kerülgettük egymást, aztán három évig együtt voltunk, mint szerelmesek, barátok, kollégák. Mikor vége lett, két évig tartott kimásznom a gödörből. Új munkahely, minden elkezdett alakulni, mikor az első héten bemutattak az egyik vezető főnöknek. Szerelem volt első látásra, de akkor még tudtam nemet mondani és 4 hónapig semmi. Aztán a szokásos céges karácsonyi party, ahol táncoltunk, sokat és átölelt és a nyakamat csókolgatta és haza akart velem jönni, de nemet mondtam, mert nem elég, hogy a főnököm, de még nős is, két gyerekkel.

Eltelt két hónap és csak rá tudok gondolni. Tegnap felhívtam, nem bírtam tovább, mondtam neki ha csak öt percre is, de fussunk össze. Bejött az irodámban, beszélgettünk, majd amikor felálltunk, hogy megyünk, Ő azt mondta "Gyere ide", magához húzott és megcsókolt.

Nos azóta csak erre tudok gondolni! Ordítani tudnék, megőrülök érte, minden percet Vele szeretnék tölteni de nem lehet. Ezért most itt ülök a gép előtt és blog bejegyzést gyártok....aludni nem tudok.